Pentataxi
A PENTATAXI BEMUTATKOZIK
Cégünk, 2010-ben alakult, és olyan taxis-vállalkozók hozták létre, akik úgy döntöttek, hogy szövetkezeti tagként, azaz tulajdonosként akarják folytatni vállalkozásukat, saját kezükbe véve a sorsuk irányítását. Így akarják bebizonyítani, hogy a piacon, tisztességes tarifával és magas színvonalú szolgáltatást nyújtva is lehet fejlődni, és boldogulni.

Cégünk meglehetősen fiatal ugyan, de mind vezetői, mind szövetkezeti tagjai, mind alvállalkozói több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkeznek.


Minden meglévő, és leendő megrendelőnkkel, személyes kapcsolattartásra, és korrekt együttműködésre törekszünk. Igyekszünk, a felmerülő igényeket, és kéréseket gyorsan, megbízhatóan, rugalmasan kezelni, megoldani. Szeretnénk partnereink érdekeit szem előtt tartó, és megfelelő garanciákat tartalmazó szerződéseket kötni.

Nevünkből adódóan az 5 legfontosabb szempont, amely egyben üzleti filozófiánk is:

MEGKÜLÖNBÖZTETETT FIGYELEM, GYORSASÁG, PONTOSSÁG, MEGBÍZHATÓSÁG, ELEGANCIA


Ennek érdekében jelentős beruházásokat és fejlesztéseket fogunk végrehajtani. Minden autónkba hitelkártya elfogadó terminál telepítése van folyamatban, mely egyben egy GPS alapú félcsendes címkiadó rendszernek is az alapja lesz. Ez nagyban emeli majd a szolgáltatásunk színvonalát, hisz így a címhez a legközelebbi autót tudjuk a megrendelőnek küldeni. A kedves utasnak így sok esetben jelentősen csökken a várakozási ideje.
A fenti címkiadó rendszer lehetővé teszi majd megrendelőinknek, hogy webes hozzáférésen keresztül naprakész információik legyenek a cégük taxi felhasználásáról.
Ez a rendszer teszi lehetővé továbbá, hogy megrendelőink igénye szerint bevezetésre kerüljön az e-taxi rendszer, mely teljes mértékben kiválthatja, a mai, papír alapú taxi-csekket, egy cégünk által fejlesztett webes alkalmazás segítségével.
Jelenleg, szerződéskötés esetén a jól, és megbízhatóan működő csekkes elszámolási rendszerünk igénybevételével plusz költség nélkül, utólagos átutalással, egyenlíthetik ki, a taxiköltséget az általunk küldött számlaösszesítő alapján.
Tapasztalataink szerint, egyszerűségével, áttekinthetőségével, jelenleg ez az egyik legkedvezőbb megoldás a nagyobb forgalmat bonyolító cégek, intézmények munkatársai és vendégei taxi-szolgáltatásának, valamint egyéb ügyeinek lebonyolítására.

A rendszerben felmerülő összes költséget (csekktömbök gyártatása, kiszállítása, beváltása, rendszerezése, nyilvántartása, tárolása, stb.) cégünk vállalja.

Kulturált megjelenésű taxi-gépkocsivezetőink több éves rutinnal és nagy szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Többségében a taxizáshoz fontos szinten, idegen nyelvet is beszélnek.

A cégünkkel hosszú ideje alvállalkozói szerződésben álló, nagy gyakorlattal, és szakmai hozzáértéssel rendelkező kollégák közül került kiválasztásra az Etikai Bizottság, melynek feladata a taxi-gépkocsik műszaki és esztétikai állapotának, a gépkocsivezetők munkájának, és kulturált megjelenésének, valamint a címre érkezési idő betartásának folyamatos ellenőrzése.

Az alapos és minden körülményt figyelembe vevő felvételi rendszerünk garantálja, hogy csak a fenti követelményeknek megfelelő személyszállító vállalkozók, taxi-gépkocsivezetők köthessenek alvállalkozói szerződést cégünkkel.






Elérhetőségeink:

Telefonszám: +36-1-555-55-33

Fax: +36-1-555-55-39

E-mail: info@pentataxi.hu



Értékeljen minket!




Kövessen minket
TwitterFACEBOOK